Izgalmasnak ígérkezik az idei év is, lesz bőven esemény amin indulni fogok és ha minden jól megy, akkor teljesítem első Ironman versenyemet is! Na, de lássunk pontosan, hogyan is fog kinézni a szezonom.
Március 5. – Bükki Kilátások 2022 – 35km FUN Run
Életem első terepfutó versenye lesz, rögtön 35km-t vállaltam, mi baj lehet? 😀Az eggyel rövidebb pálya “csak” 14km lett volna és végül inkább a hosszabb mellett döntöttem. Erre a versenyre nincs különösebb tervem azon kívül, hogy nem tévedek el és valahogy sikerül célba érnem 😀
Erre lehet számítani:
35,5 km / 1350m+ szintidő 6,5 óra
Március 27. – Telekom Vivicittá Félmaraton 2022 – 21,1km
Tavaly elmaradt, helyette végül egyedül futottam egy nagyon erős egyéni félmaraton rekordot (1:27:21). A cél itt mindenképp egy 1:30-on belüli idő, esetleg ha picit jobb lesz, mint tavaly az sem baj 😀
Április 24. – IV. Szeged Maraton – 42km
Az első maratonomat még 2019-ben futottam a SPAR-on és nagyon jó időt sikerült összehoznom: 3:27:35 (3:30 alatti idő volt a cél 🙂). Ezután egészen idáig nem próbálkoztam ezzel a távval, de most eljött az ideje, hogy újra nekivágjak és nyilván az augusztusi Ironman verseny előtt ez nem fog ártani 😀 Nagyon nagy tervvel nem készülök rá, szeretnék célba érni, ha 3:15 körül sikerül, akkor örülök🙂
Június 19. – Keszthely Triatlon 2022 – Középtáv
Tavaly nagyon jó időt sikerült mennem ezen a versenyen, mivel rettentő gyors a (kerékpár) pálya. Idén megpróbálok egy még extrábbat, és beérni végre 5 óra alá egy középtávú triatlonon!
Július 17. – Old Lake Man Triatlon 2022 – Középtáv
Ezen a versenyen nincs különösebb cél, az élményért megyek, meglátjuk, tudok-e javítani a tavalyi eredményemen 🙂
Augusztus 13. – eXtremeMan Nagyatád 2022 – Hosszútáv (Ironman 140.6)
2019-ben határoztam el, hogy belevágok a triatlonba, titkon azzal a tervvel, hogy egyszer majd az Ironman távon is célba érhessek. Úgy tűnik elérkeztünk ehhez is, idén végre elindulok életem első hosszú távú versenyén! Nem lesz egyszerű, ez lesz az eddigi legnagyobb kihívás, amit valaha csináltam, de úgy érzem a 3 év alatt mostanra sikerült felkészülnöm rá (csak az úszást éljem túl 😀). Terv nyilván nincs, csak a teljesítés: 3,8km 🏊♂️180km 🚴♂️42,2km 🏃♂️- úgy gondolom elég mozgás lesz egy napra 😀 #RoadToIronman
Szeptember 10. – BALATONMAN FŰZFŐ Triatlon – Középtáv
Levezetés… 😀 Még annyi, hogy Balatonkenese helyett most Fűzfőn rendezik meg a versenyt, kíváncsi leszek majd az új pályára!
Október 8. – SPAR 10km/Maraton?
Ha maraton, akkor csak végigfutom, ha 10km, akkor azért szeretnék egy egyéni rekordot 😀 Jelenleg 38:39 ez az idő, ezen kéne javítani 😉🤞
Összefoglalva
Ez összesen 8 verseny idénre, meglátjuk lesz-e még más, egyelőre úgy gondolom ennyi elég lesz 😀